Babaváró, csok: A lakástámogatási rendszer átalakításának hatásai

Babaváró, csok: A lakástámogatási rendszer átalakításának hatásai

Megbolygatta a piacot a napokban bejelentett lakástámogatási rendszerek átalakítása: vannak, akinek érdemes kivárniuk, másoknak viszont még idén lépniük kell, ha családi otthonteremtési kedvezményt vennének igénybe. Sorra vettük az új szabályokat és a lehetőségeket.

Kezdjük a sort a babaváró hitellel kapcsolatos változásokkal. Itt az életkornál történt módosítás, lejjebb tolódott a határ.

2024. január elsejétől ugyanis azok a házaspárok vehetik fel a babavárót, ahol a párok hölgy tagja 30 év alatt van (eddig 40 év volt a korhatár). Bevezetnek ugyanakkor egy átmeneti időszakot is, 2024. január elsejétől egy éven keresztül tart. 2025. január elsejéig a 30 és 40 év közötti hölgyek továbbra is jogosultak a babaváró támogatásra, de erre a várandósság igazolása esetén van lehetőség.

Milyen hatása lehet ennek a lépésnek? 
A babaváró hitel jogosultjainak egy része szintén jobban jár, ha még a mostani lehetőségeket használja ki: főként azoknak érdemes ebben gondolkodniuk, akik nagyvárosi lakásba költöznének, az anya 30 és 39 év közötti, de csak pár év múlva terveznek gyermeket. Bár a kormány azt ígéri, hogy a jövőben új támogatási rendszereket is kidolgoznak, nem biztos, hogy jobban járnak majd azokkal, mint ha most gyorsan lépnek, s kihasználják a babaváró adta lehetőségeket. Ezt erősíti, hogy jövő év elejétől 10 millióról 11 millió forintra emelkedik a felvehető hitel maximális összege. Sokan önerőként használják a babavárót ahhoz, hogy lakáshitelt vehessenek fel. Nekik jelenleg a maximális 10 millió forint 7,5 millió forint önerőt jelent abban az esetben, ha a család a babaváró igénylést követő 90 napon belül lakáshitelt is kér. A 11 millió forintra emelt babaváróból viszont már 8,25 millió forint lehet önerő. Igaz az is, hogy Bár az egymilliós emelés jól hangzik, a program 2019-es indulása óta igazából már nagyjából 2,46 millió forinttal csökkent a hitel vásárlóértéke.

A csok, vagyis a családi otthonteremtési kedvezmény esetén a kormány arról döntött, hogy 2024. január 1-jétől megszünteti a városokban élők számára, ha egy család 5 ezer fősnél nagyobb településen szeretne ingatlant vásárolni jövőre, már nem kaphat hozzá -gyerekszámtól és lakástípustól függően – több milliós csok-támogatást, és nem igényelhet kedvezményes, 3 százalékos kamatozású, támogatott csok-hitelt sem.

Szakértői becslések alapján idén az új lakások vásárlására és építésére beadott csok-igénylések száma akár 75 százalékkal is csökkenhetett. A használt lakások vásárlására benyújtott igénylések eddig 50 százalékkal eshetett vissza. Nekik új támogatási formát ígérnek, de erről részletek még nem kerültek napvilágra. Szakértők szerint elképzelhető, hogy a kormány egy 6 százalékos kamatozású, támogatott lakáshitelprogramban gondolkozik.

Milyen hatása lehet ennek a lépésnek? 
Mivel 2024. január 1-jétől érvényes az új szabályozás, ez az idei év hátralévő részében generálhat némi többletkeresletet a városi csok iránt. A gyors adásvétel érdekében viszont az eladóknak engedniük kell az árból, ami élénkítheti a lakáspiacot.

A mostani változások nagy nyertesei a falusi csok igénylői lesznek: egyrészt azért, mert jövőre a falusi csok összege is emelkedik majd. Használt lakás vásárlása vagy korszerűsítése esetén 1 gyermek után 600 ezerről 1 millió forintra, 2 gyermek után 2,6 millióról 4 millióra, 3 gyermek után pedig 10-ről 15 millió forintra nő a támogatási összeg. Meglévő lakás, ház korszerűsítésénél pedig egy gyermek esetén 300 ezerről 500 ezer forintra, két gyermeknél 1,3 millióról 2 millióra, három gyermek esetén pedig 5 millióról 7 és fél millió forintra emelkedik az összeg.

Ennek milyen hatása lehet? 
A falusi csok igénylései rövid távon várhatóan visszaesnek, mert a jogosultak a nagyobb támogatásig kivárnak majd egészen 2024-ig.

Fotó: pexels

Kategória: CSOK

Cimkék: babaváró hitel, babaváró kölcsön, CSOK

2023.06.26